A Világmindenség
A kezdetek kezdetén nem volt más, csak a Káosz Óceánja. És természetesen a Rámálmok Ura. A Káosz Óceánja nem választható külön a Rémálmok Urától ugyanis nem más, mint magának a Rémálmok Urának a végtelen tudata. A káosz az amely időtlenül létezik, mindennek a kezdete és a végzete. Nem tudni mi volt az oka, de a Rémálmok Ura létrehozott négy univerzumot. Ezek az univerzumok a Káosz Óceánjából kiemelkedő "oszlopok" tetején vannak. Ezeket nevezik az Istenek Oszlopának. Minden univerzumnak megvan a maga démon ura és sárkány istene, akik örökös harcukat vívják. A sárkány isten őrzi a világot, míg a démon úr el akarja foglalni, azonban a harc miértje még előttük is ismeretlen. Az egyedüli aki tudja, az a Rémálmok Ura, bár a Slayers Try vége felé Lina is kezdi megérteni. A küzdelem korszakok ezrein keresztül folytatódik, néha egyik fél kerekedik felül, néha a másik, totális győzelmet egyik sem arathat. Lináék világában Ceiphied a sárkányisten legyőzte a démonurat Shabranigudot, de teljesen elpusztítani nem tudta, ehelyett hét darabra szakította, és a darabokat halandókba zárta. Ezek után Ceiphied, mivel a harcban minden erejét felhasználta, létrehozta a négy sárkányurat, mard belemerült a Káosz Óceánjába. Egy másik világban, Vorfeed és Darkstar Dugradigudo harcában a démonúr győzött, és magába olvaszto a sárkányistent. Ez szintén nem volt teljes győzelem, ugyanis Darkstar "megőrült", saját szolgáit is pusztítani kezdte. Később kiderült, újra akarja teremteni a világokat. A másik két világról a démonuak nevén kívül semmit sem lehet tudni.
A Slayers világában a történet egyetlen bolygóra, annak is csak egy kis részére korlátozódik. Ez a világ nem túl fejlett, viszont nagyon változatos. Vannak itt sárkányok és szörnyek, a fény és a sötétség szolgái, de a középpontban az emberek állnak. Ők azok akik rövid életük ellenére meghatározzák a világ arculatát, a legjobbjaikon múlik minden. A mágia mindenütt jelen van, nagy mértékben függ tőle mindenki. |